01.

Hi! Köszöntelek titeket az új blogomon. A blog tényleg igaz történet alapján készül/ készült. Ha valaki kíváncsi erre, az írjon nyugodtam e-mailt, és elmesélem, hogy pontosan miért is igazi a történet. Köszönöm a cseréket, és az eddigi feliratkozókat is. 

Üdv, 

Audriana Moore

EGYSZER MINDEN ELMÚLIK

AZ ELSŐ ZŰRZAVAR

SUTTON

Az ablaküvegnek döntöttem a fejem, s elmerengve néztem a kihalt utcát. Lábaimat átkaroltam, az eső pedig úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Ugyan azt csináltam, mint minden áldott nap ilyenkor: vártam. Az esti óráim unalmasan, általában egyhangúan teltek, a kis házban, amiben már évek óra élek, élünk. Jordan és én még a gimnázium első évének vége felé jöttünk össze. Azóta már együtt élünk, s két évvel ezelőtt mondtuk ki a boldogító igent. Talán abban az időben, nem létezett nálam boldogabb nő a földön. Húsz éves voltam, minden vágyam az volt, hogy a szerelmem felesége lehessek, egy életen át. Nem kértem sokat. Egy egyszerű esküvőt szerettem volna, amin a barátaim, s a szűkös család is részt vesz. Nem akartam kacsalábon forgó palotában férjhez menni, nem akartam fotósokat.Azt hittem ő is olyan esküvőről álmodozik, mint én. Sokáig beszélgettünk róla, s én úgy gondoltam, hogy egy véleményen vagyunk. Amikor Jordan menedzsere kijelentette, hogy vagy titokban vesz el feleségül, vagy sehogy, enyhén szólva kiakadtam. Életem legszebb napját, egy ismeretlen kápolnában, két lefizetett tanú mellett kellett átélnem, s mindezekben az fájt a legjobban, hogy J még csak nem is ellenkezett. A hír annyira lesújtott, hogy nem csak házasodni, de élni sem volt kedvem. Miután lezajlott a menyegző, napokig nem láttam a férjemet, akinek a "barátnőjével" kellett megjelennie különböző eseményeken. Tania, a Brazil szépség, nem volt rest elvállalni a szerepet, hogy eljátssza a híres Jordan Fitzerald barátnőjét. Annak ellenére, hogy - állítólag - komoly kapcsolata volt, s van, egyből belement. Jordan kishúgának, Chloenak a tánc tanáraként dolgozik, s mivel a család is ismerte, jó ürügy volt, kiadni ezt a sajtónak. A mai napig képtelen vagyok felfogni, s elhinni, hogy életem szerelme képes minden nap hazudni az egész világnak, s engem elrejteni. Ha bárki kérdezte, akkor azt kellett mondanom, hogy szakítottunk, s hozzámentem egy könyvelőhöz, akivel vidékre költöztünk, s csak néha-néha járok be a városba.
- Megjöttem.
Már nem kaptam fel izgatottan a fejem, miután meghallottam a hangját. Már nem mozdultam, a szívem is csak halkan dobbant meg párszor. Bármennyire is szerettem őt, bármennyire is képtelen voltam elhagyni, már nem bírtam a sok fájdalmat. Látni azzal a fiatal lánnyal, nap mint nap a újságban, a tv-ben, egy- egy tőr volt a szívemben. Minden áldott nap.
- Hallod, megjöttem kicsim - lépett a hátam mögé, majd gyors csókot nyomott a fejem tetejére, s fáradtan levetette magát a kanapéra.
- Azt hittem, hogy ma már nem jössz haza - motyogtam alig hallhatóan.
Volt olyan, hogy napokig nem láttam. Nem jött haza, nem hívott, nem törődött velem.
- Hiányoztál, gyere ülj az ölembe.
Nem figyeltem rá. Az ablakon lecsúszó, apró cseppek jobban lekötötték a figyelmemet. Én is lehetek még valaha ilyen szabad? Hallottam halk sóhaját, majd a padló megnyikorgott. Pillanatok alatt újra a hátam mögött állt. Átkarolta a derekam, az arcát pedig a nyakamba fúrta. Halk szuszogását hallva könnyek gyűltek a szemembe. Megannyi emlék jutott eszembe, mikor megéreztem az illatát.
- Mennyünk fel a hálóba, és bújjunk össze - nyomott csókot a fülem mögé. Néma csendben felálltam, s követtem őt a hálószobába. Nem volt kedvem összebújni vele. Nem volt kedvem mellé feküdni, egyszerűen csak egyedül akartam maradni, hisz már napok óta egyedül ültem a nappaliban. Élettelennek, megsebzettnek, lelketlennek éreztem magam. Tudva, érezve, hogy az eddig hőn szeretett férfi, mosolyogva húz magam után, még nagyobb fájdalom volt. Mivel én egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle, képtelen voltam elválni, azt vártam, hogy ő tegye meg ezt a lépést. Ő mégis itt volt. Napok múlva, fáradtan, magyarázat nélkül, de itt volt, s ennek mindennél fontosabbnak kellett lennie.

- Feküdj le, én gyorsan lezuhanyozom - kaptam egy csókot, s miután eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött, bemásztam az ágyba. A saját részemen, amennyire csak tudtam összehúztam magam. Kívülre húzódva vártam, hogy minél előbb elaludjak. Ajkaim égtek a csókja után. Sosem tagadtam, hogy mennyire hatással van rám, most mégis próbáltam elnyomni magamban az érzést. Régen órákon át képesek voltunk csókolózni. Imádtam mikor a duzzadt ajkaival az enyémet kényezteti. Szerettem az érzést is, amit egy ártatlan csók váltott ki belőlem. A pillangóim, - akik mára már elbújtak a gyomrom legaljába - szárnyaltak. Tudva, hogy az a csókolni való száj már nem csak nekem okoz örömöt, elszomorít. Tudom, hogy tetszik a lánynak, s valamilyen szinten ő is kötődik már Tainához. Bárhogy is tagadná, tudom, hogy érez valamit iránta.
- Itt is vagyok - siet ki a fürdőből. Játékosan rám villantotta azt a tipikus bugyi szaggató vigyort. Egy halvány, de annál keserűbb mosolyt villantottam felé. Olyan csodálatos látványt nyújtott. Egyetlen fekete bokszer takarta el legféltettebb kincsét. Tökéletes felsőteste akaratom ellenére is vonzotta tekintetem. Belefájdult a szívem mikor megláttam az apró csillagot, a csuklóján. Ugyan ott volt, mint az enyém. Még az első évfordulónk után varratuk magunkra, tizedik végén. Annyira szerelmesek voltunk, s tudatni akartuk ezt mindenkivel. Bebújik a takaró alá, s akár csak régen, most is átkarolja a derekamat. Újabb csókokat kapok a nyakamra, a füle mögé, a kulcscsontomra. Remegek. Kívül, belül fut át rajtam a remegés. - Szeretlek.
- Ne mond ezt nekem - kérlelem halkan. Ezt a szót nem akarom hallani. Nem akarom beleélni magam, újra.
- Miért ne mondanám? - nevet fel.
- Ne mond, ha nem érzed így igazán!